A cikk olvasását csak azoknak az érdeklődőknek ajánljuk, akik el tudják fogadni a nyugati típusú orvostudomány mellett a keleti hagyományokon, megfigyeléseken és tapasztalatokon alapuló gyógyítási módszereket is!

 

Dr. Sineger Eleonóra

 

Az ember ősi vágya az önismeret. Aki csak a fizikai testével érzi azonosnak magát, az a testi síkon, aki ennél többre gondol, az, az érzelmi, és szellemi síkon is erre törekszik. A biofizika hatalmas léptekben fejlődik és a méréstechnikával szoros együttműködésben már régen behatolt a molekuláris anyagi szerkezetbe. Mivel a csak materiális szemléletű tudományosság a nyolcvanas évek közepe óta teljesen elavult (Stonier híres információs elmélete nyomán), ezért ma már nem számít annyira szentségtörésnek az, amit a természetgyógyászat évezredek óta hirdet: az ember a test - lélek - szellem szétválaszthatatlan egysége! Ennek a szemléletnek a gyakorlatban alkalmazott bizonyítéka a biorezonancia elvén alapuló sejtszintű állapotfelmérés. Ennek egyik eszköze a L.I.F.E. System. A „life" angol szó, jelentése: élet, élő. Itt azonban egy un. mozaikszó értelmezés van, nevezetesen a „Living Information Forms Energy", amelynek jelentése: az élő információ alakítja (formálja) az energiát. Mi köze van az információnak, az energiának a betegségekhez, a gyógyászathoz, és miért kell erről akár egy szót is ejteni? A válasz egyszerű. Ahhoz, hogy kivegyük az értelmezést a misztika sokak által nem, vagy inkább félreismert ködéből, először vizsgáljuk meg, hogy mi az összefüggés az anyag, az energia és az információ között? Az anyagot legkisebb építőkövére bontva, a fizikusok már nagyon régen megállapították, hogy az, igazából - egyidejűleg rezgés is, hiszen a világegyetemben minden rezgőmozgásból épül fel. Minél sűrűbb az anyag, annál alacsonyabb a rezgés frekvenciája, minél kevésbé sűrű az anyag, annál nagyobb és addig növekszik, amíg elérkezünk addig a határig, ahol az anyagból energia lesz - ebből a felismerésből született az atombomba. Az un. „fekete lyukak" és a vákuumtér nullponti energiájának felfedezése óta, pedig ismert, hogy az energiarezgés egy frekvenciahatár felett információ, teremtő erő, amelynek lényege előttünk ötérzékű emberek előtt rejtve marad mindaddig, amíg vizsgálódásunk központjában az anyag marad csupán.

 

Valamennyien tapasztalhatjuk nap, mint nap, hogy amikor az emberben felötlik egy gondolat, az, az érzelmein és az érzésein keresztül előbb - utóbb formát ölt - megtestesül. Így dolgoznak a tervezők, művészek, de a hétköznapi ember is mindig így cselekszik. Ez a gondolat teremtő ereje - az emberben levő isteni analógia.

 

Az emberek közötti kommunikáció úgy jön létre, hogy a gondolat, szavak segítségével hanghullámokká (anyaggá) alakul át, amelyet a fülünkkel érzékelünk és az érzelmeink közvetítésével bennünk újra gondolatokká válnak. Mivel minden ember különbözik a másiktól, ezért nem gondolkodunk ugyanarról egyformán. Ugyanezt a folyamatot elérhetjük a gondolatnak írásban való megjelenítésével is. Aki az írásjeleket elolvassa, annak az előző folyamat segítségével szintén gondolatai támadnak. Jóval a betűk használata előtt kialakult az emberek közötti kommunikáció a szimbólumok segítségével - azok nyelvén. A mai kor embere nincs is tudatában, hogy pl. amikor a mobiltelefont használja, akkor a kvantumfizika gyakorlati felhasználását élvezi az előbbi, ősidők óta ismert elvek szerint.

Ezek után vizsgáljuk meg közelebbről, hogy a biofizikának milyen kapcsolata van az élő emberi szervezettel és miként tört be a kvantumfizika a gyógyításba? Ehhez tegyünk egy kis kitérőt az emberi folyamatok irányításnak megismerésére. 

 

Az emberi szervezet működését irányító folyamatok

 

 Az idegrendszer

Az ember magatartása, és egész élete összefügg idegrendszere fejlettségével. Kezdetleges idegrendszer csak kezdetleges életmódot tesz lehetővé. Mivel az ember a legmagasabb fejlettségi fokon álló, sokrétű, változatos testi, lelki, és szellemi életet él, tehát a legbonyolultabb idegrendszerrel rendelkezik az ismert élőlények közül.

A szervezet - mint élő egység - csak akkor működhet zavartalanul, ha a legtávolabbi pontjai is jól kiépített összeköttetésben állnak egymással. Minthogy a soksejtű szervezetekben az információs távolságok nagyok, a vérkeringés sebessége is elégtelennek bizonyul az együttműködés biztosítására. Az ember lábfejét érő inger által keltett ingerületnek a tőle több mint 1,5 méterre levő kézig hosszú utat kell megtennie. Ha az ingerület csupán a véráram útján terjedne, forró vízbe érő lábunk megégne, mielőtt az ingerület eljutna a védekező mozgást létrehozó gerincvelőig, hogy kezünk kinyissa a hidegvízcsapot, s lehűtse a túl meleg vizet. A szükséges mozgás a valóságban a másodperc törtrésze alatt bekövetkezik. Ez idegrendszerünk működése révén válik lehetségessé. Az idegsejtek nyúlványaikkal gyorsan vezetik az ingerületet.

Az idegrendszer idegsejtekből (neuronok) áll. Ezekből a sejtekből specializálódott a központi idegrendszer. Nyúlványai, mint idegek hálózzák be az egész szervezetet. Az idegek összességét perifériás (környéki) idegrendszernek nevezzük. Az idegek ingerületvezetésének a sebessége messze elmarad attól a sebességtől, amellyel a villamosvezetékek az elektromosságot vezetik, ugyanakkor annyival meghaladja a vér áramlási sebességét, hogy az tökéletesen megfelel az életszükségletnek.

A híradás, vagyis az ingerületvezetés tehát biztosított, de a szervek működését központi szervnek kell összerendeznie és irányítania. Ez a szerv - az agy - feldolgozza a befutó „híreket", és a körülményeknek megfelelően kialakítja a legmegfelelőbb „választ". Ennek értelmében adja ki „irányító utasításait" a szervezet legkülönbözőbb szerveinek.

 

A hormonrendszer

Összehasonlításképpen azért kellett megemlíteni a vérkeringést, mert az idegi szervezés mellett a szervek működését az ún. vegyi szervezés is befolyásolja. Ez nem más, mint a belső elválasztású mirigyek hormonjainak a véráram útján ható rendszere, vagyis a hormonrendszer. A vegyi szervezés tartósabb hatású, de lassúbb, az idegi rövidebb ideig tart ugyan, de sokkal gyorsabban fejlődik ki.

Testünk váladéktermelő szerveit mirigyeknek nevezzük. A mirigyek egyik csoportja kivezető csövön át valamilyen testüregbe juttatja váladékát (pl. a nyálmirigy a szájüregbe, a máj az epehólyagba). Ezek a külső elválasztású (exokrin) mirigyek.

A másik mirigycsoportnak nincs kivezető csöve, váladékát - a hormonokat - közvetlenül a vérbe üríti, és a vér azt továbbszállítja a távolabbi szervekhez. Ezek a belső elválasztású (endokrin) mirigyek.

Míg a külső elválasztású mirigy váladéka csak abban az üregben képes kifejteni hatását, ahová a kivezető csöve nyílik, a belső elválasztású szervek anyagai a vér útján távoli szervek működésére hatnak.

Mivel a testműködések szabályozását az endokrin szervek az idegrendszerrel karöltve végzik, a vegyi és idegi szabályozásért felelős rendszert közös névvel neuro - endokrin rendszernek is nevezzük. E fogalom létjogosultsága még indokoltabb azóta, amióta ismeretes, hogy egyes idegsejtek ún. neurohormonokat állítanak elő, amelyek a vér útján távolabbi, rendszerint endokrin szervekhez jutnak, és ott fejtik ki hatásukat.

A tágabb és szorosabb értelemben vett kémiai szabályozás az idegrendszerrel párhuzamosan, de annak mindenkeppen alárendelve, nemcsak a szervek közötti együttműködést biztosítja, az anyagcsere folyamatokat szabályozza, szerepe van a fajfenntartásban, hanem részt vesz a szervezetnek a külvilághoz való alkalmazkodásában is.

 

Elektromágneses (EM) folyamatok

Az emberi szervezet legkisebb önálló alkotórésze a sejt, amelyből 60 és 200 milliárd között van egy felnőtt emberben. Ezek munkáját hangolja össze az idegrendszer, a kémiai „hírvivők" a hormonok segítségével. Biofizikai mérések szerint egyetlen egy sejtben, egy másodperc alatt, közel 7000 kémiai reakció játszódik le. Felmerül a kérdés: ha ennek a szorzásnak a szinte felbecsülhetetlenül nagy számával elosztjuk az egy másodpercet, akkor az eredményként kapott, szintén felbecsülhetetlenül kicsi idő alatt hogyan kapnak információt a sejtek és honnan? Az ideg-, vagy hormonrendszertől? Nem, mert ezek reakciókészsége ennél sok nagyságrenddel lassúbb és az életnek abban a fázisában, amikor még ezek ki sem alakultak (fötális szakasz), akkor is meghatározott irányítás alatt vannak sejtjeink.

Kell lennie tehát, egy olyan irányításnak, ami ezek felett áll, és akkor is működik, amikor más irányítórendszerek még nem állnak rendelkezésre. A biofizika, az elektronika és a méréstechnika fejlődése az elmúlt ötven évben lehetővé tette, hogy olyan élettani jelenségekkel is foglalkozni lehessen, ami eddig rejtve maradt a megfigyelő szemek előtt.

A választ a biofizika adta meg. Mivel a sejt pozitív és negatív töltéssel egyaránt rendelkezik, miközben periodikus rezgőmozgást végez, ezért maga körül elektromágneses (EM) erőteret gerjeszt. Ez a végtelenül kis erőtér, amely a sejtkommunikáció eszköze, ma már mérhető.

Alexander Gurvics orosz kutató már 1923-ban megfigyelte, hogy ha két hagymát egymástól elkülönítve, de egymáshoz közel helyez el, és az egyik gyökérrésze a másik hagyma oldalához közel kerül, akkor az utóbbi sejtjeiben az egyébként szokásos nyugalmi helyzet megbomlik. A hagyma oldalsó részén levő sejtek aktivitása megnő. Az itt levő sejtek jellegükben olyanná válnak, mint a gyökércsúcson levők, azaz egy felfokozott sejtosztódási folyamat indult el. Megfigyeléseit pontosította a hagymák közé helyezett optikai rács segítségével is. Optikai rácsokat az anyag hullámtermészetének vizsgálatához használnak. Azt találta, hogy az információhordozó hullámtermészetű. A gyökércsúcsból induló információt mitogenetikus sugárzásnak nevezték el. Az azóta eltelt évtizedek alatt kiderült, hogy ezek a sugárzások anyagi részecskék formájában is megjelennek és a DNS-ek kettős spiráljaiban raktározódnak. Ezek a biofoton nevet kapták. A sugárzásuk koherens (összetartó - nem szóródó, azaz interferenciára képes), ami azt jelenti, hogy nagyon kis energiával rendkívül pontosan eléri a célját, tehát megvan a sejtek működését alapvetően meghatározó hiányzó vezérlő erő. A szervezeten belüli jelkibocsátás ebből következően kis energiával is nagyon pontos adatátvitelt biztosít.

A kutatások kiderítették, hogy minden élettani jelenséget elektromágneses sugárzás előz meg, tehát végtelenül egyszerűen ellenőrizni lehet, hogy mi tekinthető élőnek. A sugárzásmérőhöz hasonló eszközzel detektálni lehet, az egykoron élő szervezet felbomlásakor kiszabaduló biofotonokat, így könnyen megállapítható egy élelmiszerről, hogy valóban olyan friss-e, ahogy azt az eladója állítja.

A sejtosztódást vezérlő sugárzás felismerése után Albert Popp és munkatársai bebizonyították, hogy az élő szervezet sejtjei képesek a fény (biofotonok) felvételére, raktározására és kisugárzására; ez a fény biológiai folyamatokat irányít; és ha a vezérlő mechanizmus meghibásodik, a szervezet megbetegszik. A betegség okait kutatva arra következtettek, hogy a sejtek működése fényháztartásukkal közvetlenül összefügg. Hamarosan kiderült, hogy a sejtmembránok és a DNS-ek közötti kommunikáció határozza meg alapvetően a sejtek növekedését - ezen keresztül a biológia alrendszerek - és végső soron pl. az emberi szervezet működését.

Az 1970-es évek végétől folyamatosan láttak napvilágot olyan publikációk, amelyek a sejtmembránok elektromágneses szelektivitásával kapcsolatosak; 1979-től a „biológiai ablak" fogalma került bevezetésre. A sejtkommunikáció megvalósítását szolgáló jelszűrés az ún. biológiai ablakon keresztül jön létre (először az amerikai Ross Adey publikált a sejt- és szövetszinten végbemenő informatikai szelektivitásról, ezért Adey - ablaknak is nevezik a rezonanciára, tehát a kommunikációra képes tartományt). Ezek az "ablakok" tulajdonképpen bizonyos frekvenciasávok, amelyek jellemzőek egy adott rendszerre. Az eredményes információátvitelhez a frekvencia mellett az adott hullámcsomag minden jellemzője, így amplitúdója és fázisa is harmóniában kell, hogy legyen a fogadó élettani egységgel, ill. annak rezgéseivel. Csak az éppen aktív biológiai ablakok szolgálnak jelátvitelre, és a szervezet adaptációs tevékenységének elősegítésére.

Az Adey - ablak ismeretében két következtetést vonhatunk le:

•    szervezetünk működése nagyban függ elektromágneses (EM) - környezetétől;

•    ezek a behatások sokszor éppen gyenge intenzitásukkal képesek a szervezet önszabályozására befolyást gyakorolni.

A szervezet anyagcsere folyamatainak és adaptációs tevékenységének időzítését belső (endogén) és külső (exogén) ritmizálók végzik.

A belső ritmizálók a DNS-ek és a sejtmembránok, - a külső ritmizálókhozszűkebb és tágabb életterünk jelforrásai (mint pl. a Föld EM sugárzása, a bioszféra összetevői, a naprendszer égitestei - Nap, Hold, stb.) tartoznak.

A belső ritmizálók a belső folyamatok (biokémiai reakciók) ritmusát biztosítják, miközben saját tevékenységük irányítását a külső ritmizálók segítik.

Az élőlény halála akkor következik be, amikor az eltávozó energia (biofoton - EM sugárzás), amely a „végtelenül kicsiny életeket" irányította, ezeket szabadjára engedi. Akkor a végtelenül kicsiny életek, amelyek a továbbiakban nem függenek egymástól, szétszóródnak, és bekövetkezik az, amit a fizikai test bomlásának nevezünk. A test a senki által sem irányított végtelenül kicsiny életek körforgásába kerül, és alakja, amely a tervszerű arányok következménye volt, szétbomlik, elpusztul a kis életek egyéni energiáinak nyomása alatt.

 

Minden világossá válik, ha megnézzük, hogy mit nevezünk élőnek?

„Valamit, vagy valakit, addig lehet élőnek tekinteni, ameddig ennek, az általunk szemlélt objektumnak, a végtelenül kicsiny részecskéit az Élet princípiuma hatja át, és ennek az anyagi formának a teljes önállóság sajátos képességét biztosítja, valamint a formák összességét önként cselekvő egésszé alakítja át."

 

A fogalom megközelítése az élő sejt bioelektromos oldaláról

Ahogy ez már kiderült, minden emberi szövet és sejt elektromos töltéssel rendelkezik, a működése, pedig nagyon hasonlít az alkáli eleméhez. Az elemnek van negatív és pozitív pólusa, épp így a sejtnek is van sejtmagja és sejtplazmája. A természet jóvoltából, ezek ellenkező töltéssel rendelkeznek: a sejtmag a pozitív, a sejtplazma, pedig a negatív „pólus". Amint a megfelelő területen felgyülemlik az ellenkező előjelű töltés, az energiaáramlás lehetősége megnő a sejtben. Minél nagyobb az energiapotenciálja, annál egészségesebb a sejt. Az elektromos mezők ereje és vitalitása jelzi a sejtek erejét. A sejtek - a bennük és közöttük létező megfelelő elektromos töltésnek köszönhetően - az anyagcsere folyamatok során - megszabadulnak a mérgező anyagoktól, és felhasználják a kellő tápanyagokat, valamint az oxigént. E folyamat az egészség és a hosszú élet kulcsa.

A civilizált ember azonban olyan táplálkozást folytat és olyan környezetben él, amely rengeteg szennyező anyagot juttat a szervezetbe. Ezek az anyagcsere folyamán eljutnak a sejtekbe, és ott savasodást okoznak. A savasodás csökkenti az életfolyamatok fenntartásához szükséges elektromos potenciált, amely a sejtmag és a sejtplazma között a hajtóerőt jelenti. Emiatt a sejten belüli életfolyamatok lelassulnak és a kommunikáció torz információk alapján történik

A sejt akkor pusztul el, amikor a plazma potenciális energiája az elsavasodása miatt, bizonyos határérték alá zuhan, ahol már nem képes fenntartani az adok-kapok elvén alapuló működését. Ekkor a hajtóerő megszűnésének következtében a folyamat visszafordíthatatlanul leáll, bekövetkezik a sejthalál.

 

Varga Sándor holiszta, természetgyógyász tanár

 

Felhasznált irodalom

1.    Az emberi test - szerkesztette: Obál Ferenc Dr. 1986, Budapest, Gondolat Kiadó, 256. -257. oldal

2.    Lednyiczky Gábor: A homeopátia tudományos magyarázata.Természetgyógyászat (Tudományos melléklet), Budapest, 1992. november

3.    Lednyiczky Gábor: A homeopátia tudományos magyarázata II. - Kvantumfizika az orvoslásban, Természetgyógyászat (Tudományos melléklet), Budapest, 1992. december

4.    Brian R. Clement és Theresa Foy DiGeronimo - Élő ételek az egészségért, 2000, Budapest, Mandala Véda Kiadó, 58. - 64. oldal

 

Szerző: Varga Sándor

-          cikk forrása:   http://www.oregmalom.com/cikkek/kvantumfizika-a-gyogyaszatban/